Tudathasadásom van? Kéne, hogy legyen?

Különös dolog ez az újra munkába állás.
Tulajdonképpen a bejegyzés címében már el is mondtam a lényeget. Itt van ugye a mamami, amivel még nincs egy éve, hogy találkoztam, és megláttam azt, hogy rajtam kívül mások is vannak, akiknek az ölében alszik a gyerekük, akiknek a gyerekük néha csak úgy alszik, hogy szoptatni kell közben, akár órákon át, akik a gyerekük mellett alszanak, nyíltan, nem suttyomban, hogy meg ne tudják az okos többiek, akik aztán majd gúnyos mosollyal kinyilatkoztatják, hogy na majd meglátod...!
Nem, egy csomó ember van, egy csomó anyuka, aki úgy csinálja, mint én. Én, aki azt hittem, szégyellnem kell, hogy éjszaka visszaalszom a kölökkel együtt, és nem altatom vissza, nem teszem szépen, okosan vissza az ágyikójába. Hiszen micsoda lusta vagyok én, fontosabb a saját kényelmem, a saját alvásom annál, hogy a gyerekemet rászoktassam a rendre, a rendességre. Még mindig rá-rácsodálkozom a mamamin azokra a dolgokra, amik úgyszólván elméletet adtak a mi életünkhöz.
Szerencsére a közvetlen munkatársaim nagyon rendesek velem, és én szívesen meg is osztom velük az életem szinte minden történését, hiszen naponta kétszer összeülünk kávészünetre, beszélgetünk, kölcsönösen elmesélünk egymásnak ezt-azt. És és úgy vagyok ezekkel a dolgokkal, hogy hosszú távon úgyis nagyjából tudjuk, kinek milyen a férje, gyereke, hát miért ne mondjak el apró bosszúságokat, vicces történéseket. Így aztán a hosszú szoptatástól az együttalváson át a hordozásig minden szóba került már. Igazán nem voltak gúnyosak vagy ellenszenvet éreztetők, de néha belegondolok, mit gondolhatnak igazán? Lehet, hogy hülyének néznek, hiszen abszolút nem ismerik ezt a világot, amit én is még csak nemrég fedeztem fel magamnak :-)

Március 15.

Barbara kokárdája

Kiütések a házi tejtől?

E hét közepe óta nem adtam Kristófnak házi tejet, csak boltit, kolléganőm javaslatára, hátha amiatt vannak a kiütések. Bár nem gondoltuk, hogy ezzel eredményt érünk el, de egy próbát megér. Nem hiszem, hogy halványultak, csak annyit pisil az utóbbi napokban, hogy csak na. Persze lehet, hogy ezek között sincs összefüggés, csak én beképzelem, hogy az agyonvizezett bolti tejtől pisil annyit :-))
Mától újra házi tejecskét kap, az annyival finomabb neki :-)

Szoptatni két és fél évig?!

Sok embernek ez a reakciója a környezetemben, de már hozzászoktam ennyi idő alatt.

Abbahagytuk, múlt pénteken.

Csütörtökön este minősíthetetlenül viselkedett, mostanában sokat hisztizik újra, igazából nem is tudom, mi volt a probléma, egyszerűen földhöz vágta a dvd-lejátszó távirányítóját. Aztán lement érte az ágyról, és hozzám vágta. Ezekután neki akart állni szopni. Már többször is próbáltam erősnek lenni, hogy most aztán már tényleg nem adok többé, mert nekem ez már nagyon nyűg, de előbb-utóbb mindig megsajnáltam, és beadtam a derekamat. Most viszont olyan mérges voltam rá, és azt is akartam, hogy tudja, hogy mennyire rosszat csinált, hogy meg tudtam állni, hiába volt minden könyörgése. Le is állt vele egy idő után, aztán később a cumisüveg tejét megitta, tett-vett, és egyszercsak elaludt.
Másnap nem feküdt le a mamánál ebéd után aludni, engem keresett, közben a munkának is vége lett, az apja haza is tudta hozni, úgyhogy fél öt körül csak odakutyorodott az ölembe, hogy szopi, meg hogy utolsó. Rákérdeztem, mit mondtál, utolsó? Úgy elkezdett nevetni, mondta, hogy igen, úgy örült neki :) Na jó, kapott egy utolsót, bele is aludt, természetesen. Kb. negyedóra múlva felkeltettem, hiszen már késő volt, és nem akartam, hogy aludjon. Azt hittem, kéri majd, hogy folytassuk, de nem, megelégedett az utolsóval. Még pár napig bepróbálkozott néha, de nem volt erőszakos, tényleg csak próbálkozott :-)


Az első kettőnél nem voltam egy nagy szoptató, ettek, sírtak, kaptak tápszert. Tulajdonképpen nekem az volt nagyon hihetetlen, hogy egy másik ember hogy lakhatna jól azzal, amit én termelek, sőt, amit nem is látok, hogy mennyi. A cumisüvegből meg ugye láttam, hogy megivott egy fél üveggel, oké. Na meg ha én kórházba kerülök, meghalok? Éhen marad a gyerek? Most már tudom, hogy hülyeségeket gondoltam.

Barbara már tápszeres volt, de még egy darabig szopás közben aludt el, aztán szépen leszoktattam róla - ha jól emlékszem, 8-9 hónapos korában. Nem nagyon tudtam a szoptatásról semmit, hogy az nemcsak azért van, hogy a gyerek jóllakjon, hanem azért is, mert úgy olyan jó odabújni.

Ádám csak két hónapig kapott, nem nagyon foglalkoztam a szoptatás kérdésével, örültem neki, amikor először jóllakott a tápszerrel, és végre egy hatalmasat aludt, hetek óta először, szemmel láthatóan végre jól érezte magát az én kisbabám.

Na, de Kristóf! Hiába adtunk ennek mi bármit, semmit se volt hajlandó elfogadni. Amikor 3,5 hónapos korában beteg voltam, és nem tudtam enni, mert sebes lett belül a szám a gyógyszertől, több napi nem evés után alig-alig volt tejem. Egggész nap rajtam lógott, a cumisüveget kiköpdöste, és kitartott. Később a hozzátáplálás kezdetén is kiköpött mindent, én meg tiszta kétségbe voltam esve, hogy éhen marad, mert hogy is lehetne elég egy 9 hónaposnak, sőt egyévesnek az én általam előállított tej. Pedig elég volt. Így aztán az én kisfiam megtanított engem szoptatni, amiről a múlt hétig nem is volt hajlandó lemondani.