2011. június 12., vasárnap

Puhatalpú cipő

Tegnap ortopédián jártunk, Lillának kicsit befelé görbül az alsó lábszára és a lábfeje, kiskorában is tornáztatni kellett, most, hogy megy, létszott, hogy furcsa, ezért vittük el.
Nincs nagy vész, tornáztatni kell egyelőre, ettől javulni fog az izom, illetve a csontja is kicsit görbe, óláb, mondta az orvos, fél év múlva meglátjuk, mire jutunk, illetve, hogy a görbület helyrejön-e. Rákérdeztem a cipőre, milyen cipőt hordjon. Azt mondja: "Semmiképpen se Siesta, mert abban betét van, neki pedig az most nem jó." Megmutattuk, milyenben jött, aszongya, ez jó, mert se betét nincs benne, se nem nehéz. Mert a nehéz cipő még jobban befelé húzná a kis gyönge lábát.

Nekem ez megerősítés is volt, hogy jól választottam, mert már azt hittem, hogy csupán azért, mert tetszik, nem megfelelő cipőben járattam a gyereket, de kiderült, hogy ez IS lehet megfelelő, tényleg, ahogy eddig gondoltam.