Úgy néz ki, hogy két hét múlva megszabadulok a gyűlölt szemüvegtől.

Végigkísérte az eddigi életemet, legalábbis azt a részét, amire emlékszem.

Volt még rondább nem cilinderes (amit azok, akik azt hiszik, hogy ezt azért viseljük, mert úgy gondoljuk, hogy ez a szép a világban, szódásüvegnek hívják, és kiröhögik), később kevésbé ronda cilinderes, de még mindig rohadtul nagyítja a szememet, az egyiket jobban, mint a másikat, szóval ettől még gázabb.

Volt középiskolás koromban a nagyvárosban szemvizsgálat, ahol mondták, erre a szemre nem tudnak kontaktlencsét adni. Utána ebédeltünk egy jót a keresztanyámmal meg a keresztapámmal, aztán hazajöttünk.

Volt érettségi környékén egy újabb szemvizsgálat, amikor érzéstelenítő szemcsepp után az orvos berakott egy pár kontaktlencsét, és - tudom, hülyén hangzik meg nem igazian, de - először láttam magamat valóságosan szemüveg nélkül úgy, ahogy kinézek. Ezzel nem egészen 18 évesen tényleg meg voltam elégedve :D

Akkor lett kemény kontaktlencsém jó pár évig, aztán az első szülés után elhanyagoltam a használatát, és mivel nem volt egyszerű annak idején megszokni (fájt, folyt a könnyem, de másnap újra, mindig egy kicsit tovább kellett bent hagyni, aztán egy idő után már egész jól kibírtam egész napra, kivéve, ha alá ment valami por, akkor fájt, könnyezett, mint a k.... a.... (by Reviczky), de legalább egy kicsit szebb voltam), amikor újra dolgozni kezdtem, akkor nem vettem a fáradtságot, hogy megint vesződjek vele, újra vastag szemüveges nyomi lettem, csak most már anyukában.

30 évesen, válás után megint kontaktlencse, meg kellett mutatnom a világnak, hogy én vagyok a szebb meg okosabb meg kellemesebb ember kettőnk közül. Ami amúgy ofkorsz, de lássák kívülről is. Nem tartott sokáig a szingli lét, de meggyőződésem (meg is fogom kérdezni), hogy nem figyelt volna fel rám a második férjem, ha úgy nézek ki, mint mondjuk egy évvel előtte. Mondhatná valaki, akinek rossz a mája, hogy férjfogásra használtam a kontaktlencsét, meglehet, de igazam volt, hiszen ez jött be.

Megint szülés, megint kontaktlencse_nem_hordás, pár évvel később a szemészorvosom felvetette, hogy nézessem meg egy klinikán (mondta, hogy hol), lehet, hogy meg tudják csinálni. Nos, azt mondták, ötven éves kor után javasolják ezt a fajta műtétet, 460e/szem. Okker, köszönöm, addig gyűjtögetek, aztán majd talán visszajövök.

Időközben a szemészemnek az jutott az eszébe, hogy mivel ilyen bénák a szemeim, hogy két szemüveget kellene cserélgetnem, egyet a léthez, egyet meg az olvasáshoz, és nem lehet egyberakni a kettőt, mi lenne, ha kontaktlencsét hordanék plusz olvasó, ha szükséges, mint a sima, idősödő emberek. Ááá, nem akarok én kontaktlencsét viselni, fáj, szúr, kösz, nem. De az biztos kemény volt, lehet már magának, Andi, lágy is. Csináltassunk egy pár próbalencsét? Csináltassunk, ok. Fú de jó lesz :D Ez már nem volt olyan jó, mármint a látvány, amikor újra láttam magamat valóságosan szemüveg nélkül 45 évesen, lehangoló volt. De az érzés a szememben, mintha semmi se lett volna benne. Ég és föld a keményhez képest. Élveztem újra, hogy nem vagyok szemüveges.

Eljött jelzett kor, na persze a gyűjtögetésből nem lett semmi 👎, de az én férjem azt ötölte ki, hogy új szemlencséket kapok a születésnapomra, ha szeretném. Naná, hogy szeretném. Bár nem hiszem el, hogy ez tényleg lehetséges lesz, hogy csak így fölkelek, és látok (ezt az orvossal is közöltem, aki műteni fog), de rajta, bizonyítsák be 🙆

Két hét. Vénségemre nem leszek pápaszemes, négyszemű, tudom, hogy mindenkinek van valami tökéletlensége a testével, nekem pont ez, szerencsés vagyok, hogy mozgás nélkül és szar kaja mellett is egészséges vagyok, a korosztályom többségének hol itt fáj, hol ott fáj, el vannak hízva vagy éppen sokkal ráncosabbak vagy jobban lóg az arcuk (na nem mindenkié), de nekem ez volt az, ami mindig is megkeserítette az életemet, ami hazavágta az önbizalmamat.