2009. február 24., kedd

"Egy szegletnyi természet"


Tegnap megkaptam Ildikótól az "Egy szegletnyi természet" című könyvet, a Szombathelyen, a Kaptárban vette meg nekem. Szeretnék belőle jó sok dolgot elkészíteni.

Úgy tudom, ezt a könyvet magyarul nem fogják kiadni többet, mert a magyarországi kiadója megszűnt.

A kép innen van.

2009. február 22., vasárnap

Iskolabál

Tegnap Ádám iskolabálján voltunk. Örültem, hogy Barbara is eljött velünk, bár aztán ő még tovább is maradt a "Gelesitsekkel" :)

Táncolt az én kisfiam, a "Mamma Mia"-ra táncoltak, az egész osztály. Remélem, majd lesz fent az iskola honlapján később kép róla, mert nem fényképeztem.

Roppant hosszú volt a műsor, nem is tudtuk kivárni a végét, mert Kristóf szemmel láthatóan nem érezte jól magát, bent félt a hangos zenétől, mondta az apjának, hogy ő fél, és szeretne kimenni. A folyosón meg biztos uncsi volt neki, igaz, hogy volt ott sok jövő-menő gyerek, de senkit se ismert.

Amióta összevonták a két iskolát, vannak ilyen érdekes dolgok. Tavaly úgy volt, hogy a fellépő gyerekeket két részre osztották, és tartottak két "Ki mit tud"-ot, és a fele, aki jó volt, mehetett szerepelni a bálra. Na, szerencsére az idén "csak" 23 csoport jelentkezett (nem is tudom, talán kedvüket szegte néhányuknak a tavalyi kudarc...?), és úgy döntöttek, hogy mehet mindenki. Így meg azért sok volt ez a 23 szám. Ja, és persze, rettentő tömeg volt, hiszen a szülő, vendég is több volt a két iskolából. Na jó, én sem tudnám az optimális megoldást, csak régebben sokkal jobb volt, amikor még mindkét iskola külön működött :-(

2009. február 18., szerda

Színházban voltunk

Vasárnap színházban voltunk.
Az idejét sem tudom, mikor voltam utoljára (a'la Mabel a "Csengetett, Mylord?"-ból) színházi előadáson, talán még mielőtt Robival összejöttünk volna, akkor hívott el bennünket (Barbarát, Csillát, engem) Sopronba, ahová bérlete volt akkoriban.

Voltunk azóta előadói esten, de "rendes" színdarabon nem.

Karácsony körül olvastam a kultúrház hirdetését, miszerint a hátralévő három darabra még lehet bérletet váltani, és megtettük. Alig győztem már kivárni az előadás napját :-)

A Kalocsai Színház előadásában láttuk az "Indul a bakterház"-at, remek előadás volt.

2009. február 11., szerda

A mamami-n olvastam ezt a verset, aranyos és okosság is:

Roald Dahl: Tanács a televíziózással kapcsolatban

Az a legfontosabb dolog
(A gyerekekre gondolok),
Hogy SOHA, SOHA nem szabad,
Hogy tévéműsort lássanak -
Sőt, legjobb, ha a bárgyu láda
Már be sem kerül a szobába.
Amerre csak jártunk, a tévét
A gyerekek szájtátva nézték.
Két-három óra meg se kottyan,
Csak néznek, míg a szemük kipottyan.
(Múltkor is láttunk egy helyen
Tíz szemgolyót a szőnyegen.)
Csak ülnek, néznek, néznek, ülnek,
Míg hipnózisba nem kerülnek,
S a sok szennytől, mit egyre néznek,
Olyanok lesznek, mint a részeg.
Ó, persze, tudjuk, csendbe vannak,
A falnak fejjel nem rohannak,
Nem kezdik egymást hasogatni,
Hagynak nyugodtan mosogatni,
Míg fő az étel, hűl a lekvár -
De azon eltűnődtetek már,
Hogy ez a rémséges doboz
Miféle dolgokat okoz?
ELSORVASZT MINDEN ÉRZETET!
MEGHAL BELÉ A KÉPZELET!
Az észt betömi, eldugítja!
A gyereket úgy elbutítja,
HOGY TÖBBÉ BIZTOSAN NEM ÉRT MEG
TÜNDÉRVILÁGOKAT, MESÉKET!
Az agya lágy lesz, mint a sajt!
FEJÉBEN DUDVA, GAZ KIHAJT!
NEM IS TUD MÁST, csak nézni majd!
„Na jó! - mondjátok majd. - Na jó!
De ha a televízió
Nincsen, mivel foglaljuk el
A drága gyermekünk, mivel?”
Ezt fogjuk akkor válaszolni:
Míg nem volt még e bamba holmi,
Míg e szörnyet fel nem találták,
Mit csináltak vajon a drágák?
Hát elfelejtettétek volna?
Ezt mondjuk lassan, szótagolva:
OL… VAS… TAK…! És OLVASTAK és
OLVASTAK, s még ez is kevés
Volt nekik, OLVASTAK tovább!
Fél napjuk olvasásból állt!
A polc könyvekkel volt tele,
A föld, az asztal is vele,
S az ágy mellett, a kisszobába
Még több könyv várt elolvasásra.
Sok szép mese, volt benne sárkány,
Volt indián, cet és királylány,
Kincses sziget, és messzi partok,
Hová sok csempész lopva tartott,
Kampó kezű, komor kalózok,
Egy elefánt, ki csak hallózott,
És rémes, éhes kannibálok,
Üstbe ki tudja mit dobálók…
Mily könyveken busult-vidult, ó,
Az a sok régi-régi lurkó!
Hát kérve kérünk titeket,
A tévékészüléketek
Dobjátok el, s mi hely marad,
Oda tehettek polcokat,
A polcra végig könyveket,
Hadd ontsanak csak könnyeket,
Hadd rúgkapáljanak a kölkök,
A nyelvük hadd legyen csak öltött -
Ígérjük, nem kell félnetek,
Ha vártok egy vagy két hetet,
A drágalátos gyermekek
Egyszercsak rájönnek maguktól:
Egy könyvtől lennének nagyon jól.
S ha már olvasnak ők - juhéj!
Szívükben árad szét a kéj,
Érzékeik kiélesednek,
Nem értik majd, hogy mit szerettek
Az émelyítő, a silány,
Hülye, idétlen masinán.
S azok a drága gyermekek
Hálásak lesznek majd neked.

Varró Dániel fordítása

2009. február 2., hétfő

A bőrgyógyásznál

Ma voltunk a bőrgyógyásznál, aki szerint semmiség, a bőr szárazsága miatt van a kiütés, írt fürdetőkrémet (gondolom, mik lehetnek benne :-/), testápolót, valamint kenőcsöt direkt a foltokra.

Szóval, az eddigi "orvosi eredményeink":
2008. 12. 09. allergológia: csináltak Prick tesztet (allergia teszt); jelen panaszok: nem kontrollált asthma bronchiale; diagnózis: Asthma, k.m.n. (külön megnevezés nélkül) - gyógyszerezés: Ventolin spray (szükség szerint), Singulair tabletta (napi egy), Rectodelt kúp (szükség szerint, ha a spré nem használ)

Ami eddig a három gyereknél még sose volt, kiütése lett Kristófnak egy hét múlva, kértünk időpontot új vizsgálatra.

2009. 01. 08. allergológia: jelen panaszok: Singulair minit elhagyta, kiütései megvannak, időnként szárazon köhög; diagnózis: Idült rhinitis, Asthma, k.m.n., Urticaria, k.m.n - gyógyszerezés: Cetirizin Hexal cseppek 1*10 csepp naponta, Elocomos kevert krém 5 napig

Amíg kentük a (mint kiderült, szteoridos) krémmel, illetve a cseppeket adtuk, enyhültek a foltok, de el nem múltak, és mikor abbahagytuk a szerek alkalmazását, újból olyan lett a helyzet, mint előtte volt. Ezért kértünk időpontot a bőrgyógyászhoz, bár tisztában vagyok vele, hogy ez nem bőrprobléma, de úgy gondoltam, hogy előbbre leszünk, ha ő felállít egy diagnózist, és onnantól majd tudom, hogy merre álljak neki a keresgélésnek.

2009. 01. 19. bőrgyógyászat: jelen panaszok: másfél hónapos anamnésis, testen kiszáradásos, és pelenka dermatitis; diagnózis: Dermatitis, k.m.n., pelenka-dermatitis - gyógyszerezés: Hydrophyl Non ion, Refrigerans Emmoliens, Pimafucortos lágy paszta