Tudathasadásom van? Kéne, hogy legyen?

Különös dolog ez az újra munkába állás.
Tulajdonképpen a bejegyzés címében már el is mondtam a lényeget. Itt van ugye a mamami, amivel még nincs egy éve, hogy találkoztam, és megláttam azt, hogy rajtam kívül mások is vannak, akiknek az ölében alszik a gyerekük, akiknek a gyerekük néha csak úgy alszik, hogy szoptatni kell közben, akár órákon át, akik a gyerekük mellett alszanak, nyíltan, nem suttyomban, hogy meg ne tudják az okos többiek, akik aztán majd gúnyos mosollyal kinyilatkoztatják, hogy na majd meglátod...!
Nem, egy csomó ember van, egy csomó anyuka, aki úgy csinálja, mint én. Én, aki azt hittem, szégyellnem kell, hogy éjszaka visszaalszom a kölökkel együtt, és nem altatom vissza, nem teszem szépen, okosan vissza az ágyikójába. Hiszen micsoda lusta vagyok én, fontosabb a saját kényelmem, a saját alvásom annál, hogy a gyerekemet rászoktassam a rendre, a rendességre. Még mindig rá-rácsodálkozom a mamamin azokra a dolgokra, amik úgyszólván elméletet adtak a mi életünkhöz.
Szerencsére a közvetlen munkatársaim nagyon rendesek velem, és én szívesen meg is osztom velük az életem szinte minden történését, hiszen naponta kétszer összeülünk kávészünetre, beszélgetünk, kölcsönösen elmesélünk egymásnak ezt-azt. És és úgy vagyok ezekkel a dolgokkal, hogy hosszú távon úgyis nagyjából tudjuk, kinek milyen a férje, gyereke, hát miért ne mondjak el apró bosszúságokat, vicces történéseket. Így aztán a hosszú szoptatástól az együttalváson át a hordozásig minden szóba került már. Igazán nem voltak gúnyosak vagy ellenszenvet éreztetők, de néha belegondolok, mit gondolhatnak igazán? Lehet, hogy hülyének néznek, hiszen abszolút nem ismerik ezt a világot, amit én is még csak nemrég fedeztem fel magamnak :-)